I. BEVONÓ BESZÉLGETÉS (3-5perc)

Az emberi történelmet végigkísérik a történetek. Sokan, sokszor mondunk különféle történeteket.

• Mikor mondunk történeteket?
• Miért mondunk történeteket?
• Vannak-e olyan történetek, amiket nem mondunk el?
• Miért nem mondjuk el őket?
• Vannak-e olyan történetek, amiket el kell mondani?
• Miért kell elmondani?

II. KONTEXTUSÉPÍTÉS (a központi figura kidolgozása)

Tanári narráció (2 perc)

A mi történetünk 1941-42-ben játszódik. A főszereplő Bruno, 9 éves német kisfiú. Berlinben él a családjával. Apja magas rangú katonatiszt, így édesanyjának nem kell munkát vállalnia. Nővére, Gretel, 3 évvel idősebb nála. Bruno csak úgy emlegeti: a Reménytelen Eset. Berlinben élnek apai nagyszülei is. Az ünnepeket mindig együtt töltik.

A család alkalmazásában áll egy szakácsnő és egy inas. Bruno tökéletesen elégedett az életével.

Kiscsoportos munka (7 perc)

1. Korképek: Írjatok figyelemfelkeltő, reklámszerű újságcímeket, rikkancscímeket a fényképekhez! (2. sz. melléklet)
2. Családi fotóalbum: Készítsetek állóképeket Bruno életének legfontosabb pillanatairól! A képekhez rendeljetek képaláírásokat is! (3-5 kép)
3. Bruno kedvenc tárgyai alapján jellemezzétek őt! (1. sz. melléklet)
4. Brunonak iskolai feladatként jellemzést kell írnia édesapjáról. Írd meg a jellemzést Az én példaképem címmel!
5. Írj lakossági közleményt a VölkischerBeobachter (Népi Figyelő) című lap számára Hogyan ismerjünk fel és azonosítsunk egy zsidót? címmel!

Csoportmunkák bemutatása (kb 7 perc)

Montázs (2 perc) (a kor és Bruno életének kontrasztja , zene: Edit Piaf, Marlene Dietrich)

Szerep a falon – Bruno jellemzése (8 perc)

Pl.: családbeli hely, külső, belső, jó és rossz tulajdonságok, vágyak, stb.

Tanári narráció (2 perc)

Bruno élete boldog volt és kiegyensúlyozott. Egyik délután azonban, amikor hazajött az iskolából, az a meglepetés érte, hogy Maria, a háztartási alkalmazott az ő szobájában van, és sorra veszi elő a dolgait a szekrényből, és nagy faládákba csomagolja őket. Bruno úgy döntött, legjobb lesz, ha a mamának beszámol az esetről. Lesietett a hallba, de mielőtt beléphetett volna, szülei fojtott beszélgetésének foszlányai ütötték meg a fülét…

Véletlenül meghallott beszélgetés (1 perc)

Hangjáték (a csoport 2 tagja olvassa fel)

Anya: ….hagyjuk itt Berlint, és elmenjünk oda?...

Apa: …nincs más választásom, legalábbis, ha folytatni akarjuk…

Anya: …mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga, nem pedig…

Apa: …az történne, hogy elvinnének, és úgy bánnának velem…

Anya: …elvárni tőlünk, hogy egy olyan helyen…

Apa:  …Fejezzük be. Nem akarok többet hallani erről …

Tanári narráció (1 perc)

„Az ebédlő ajtaja váratlanul kinyílt, és Bruno szembe találta magát a mamájával.”

Páros improvizáció: Anya és Bruno beszélgetése (3 perc)

Bruno magyarázatot vár a csomagolásra. Bruno a csoport egy tagja.

Anya= tanár szerepben/forró szék

 Anya végszó: „Fejezzük be. Nem akarok többet hallani erről”

(Az anya magyarázata: A papát egy nagyon fontos feladattal bízták meg. Vele kell menni, mert nagyon hiányoznánk neki. Egyszer majd visszajövünk. Ne vágj közbe, amikor én beszélek. Majd lesznek új barátaid. Nincs más választásunk. Mások döntenek helyettünk.)

(A játék lehetőséget ad annak bemutatására, hogyan viszonyulnak Brunóhoz a szülei. Látszatválaszokat adnak, hatalmi szóval intézik el az ügyeket. Az anya éppúgy szereli le fiát, ahogy az apa őt.)

Tanári narráció (Az új ház) (2 perc)

Az új ház egyáltalán nem tetszett Brunonak. Rideg volt és utálatos. Az új cselédek sem voltak valami bizalomgerjesztőek: három csontsovány nő, akik csak suttogva szóltak egymáshoz. És volt még egy öregember is, akinek , mint mondták, az volt a dolga, hogy felszolgáljon a vacsoránál. Bruno őt is roppant szerencsétlennek látta.

Bruno levele (3. sz. melléklet) (2 perc)

(Ekkor már mindenki tudja, hogy egy lágerről van szó)

Egész csoportos improvizáció (4 perc)

Életkép a lágerről: appel (sorakozó) és vacsoraosztás

Zenei aláfestés: swing (kontraszt)

Az improvizáció végén állókép és gondolatkövetés (Mi jár az őrök és mi a rabok fejében?

III. BONYODALOM ÉS KIBONTÁSA

Kiscsoportos improvizáció: 1 nap= 1 perc (4+4 perc)

Mutassátok be 1 percben (1-3 képben/jelenetben), hogyan telik egy átlagos nap a család számára az új helyen! Lehet állókép, néma jelenet, szöveges jelenet.

1. Hogyan telik az apa egy napja (1-3 kép/jelenet)
2. Hogyan telik az anya egy napja (1-3 kép/jelenet)
3. Hogyan telik Gretel egy napja (1-3 kép/jelenet)
4. Hogyan telik Bruno egy napja (1-3 kép/jelenet)

Tanári narráció (A felfedező) (2 perc)

Bruno számára a napok unalmasan teltek. (A tanár összefoglalja, amit a csoportok az improvizációban bemutattak: pl. Gretellel nem lehetett játszani, mert Reménytelen Eset, a mama vagy a háztartással volt elfoglalva vagy az utálatos Kotler hadnaggyal beszélgetett, a papát meg alig látta, mióta ide költöztek, folyton dolgozott.)

Gyakran eszébe jutott, régebben mennyi örömet talált Berlin felfedezésében: ismert minden zugot, csukott szemmel is eltalált volna bárhova. Mióta itt vannak, még nem fedezett fel semmit. Hónapok óta nézte a kerítést, a ház előtti padot, a csíkos pizsamás embereket. Úgy döntött hát, hogy elindul.

Ment és ment, és a ház, amelyben lakott egyre kisebb és kisebb lett, míg végül teljesen eltűnt a távolban. Már vagy egy órája gyalogolt. Egész idő alatt nem látott senkit a kerítés közelében, és ajtót sem talált, ahol bemehetett volna. Már épp visszafordult volna, amikor meglátott valamit a távolban…

Mit látott? (A csoport ötletel, közben a tanár beül Smuel szerepébe)

Narráció

A kerítés túloldalán egy kisfiú ült. Csíkos pizsamát viselt.

Tanár szerepben= Smuel (forró szék) (4 perc)

(Információk Smuelről: 9 éves, sőt egy napon született Brunóval. Lengyel. Anyja tanítónő, apja órás. Anyjától tanult meg németül. Neki is el kellett költöznie az otthonából (mint Brunónak)– a gettóba. Aztán vonattal a lágerbe került. Apjával és testvérével került egy barakkba, anyjáról nem tudja, hol van. Éhes, sovány. Azért ült a kerítés mellé, mert egyedül akart lenni. Szeret játszani, de a lágerben nem lehet.)

A beszélgetésben a 2 fiú életének párhuzamait kell erősíteni.

Tanári narráció (1 perc)

Bruno ezután minden nap, amikor csak tehette, meglátogatta Smuelt. Hónapokon át.

Egy éven át. És Bruno lassan elfeledte a régi barátokat, Danielt és Martint, és azt is, akinek már a nevére sem emlékezett.

Tanári narráció (A hazatérés) (2perc)

Egy tavaszi nap papa és mama, sok veszekedés után úgy döntöttek, hogy a család hazatér Berlinbe. Ez nem sokkal az után történt, hogy Gretel és Bruno megtetvesedtek, és kopaszra kellett őket nyírni. Mama és Gretel lázasan láttak hozzá a csomagoláshoz, Bruno pedig úgy döntött, még egyszer, utoljára meglátogatja barátját…

(A tanár néma mikro jelenete: anyaként látjuk, ahogy kikészíti Bruno számára az aznapi ruhákat. Gondosan kiválasztja, mit is vegyen fel a gyerek. („Vajon ehhez a nadrághoz ez az ing vagy inkább a pulóver a megfelelő? Nem lesz ma hideg?”.) A kiválasztott pulóvert, nadrágot, cipőt összehajtja, és a tér jól látható pontjánhagyja a kis csomagot. Közben -mint egy távoli rádió hangja- Marlene Dietrich Berlin, Berlin című dala szól.)

Bruno ruháit napokkal később egy katona találta meg a kerítés mellett. Ing, nadrág, zokni és cipő: ebből állt a kis csomag, de Bruno nem volt sehol…

Kiscsoportos feladat – Hogyan történt? (8 perc)

Találjátok ki, mi történt Brunóval!

Állóképekben mutassátok be, szerintetek mi és hogyan történt?

(A játszók 4 csoportban dolgoznak)

Állóképek bemutatása (5 perc)

(Több valószínű kimenetel lehetséges: a) Bruno „világgá ment”, b) Elrabolták c) Bement a lágerbe és meghalt, d) Bement a lágerbe, de a nyomozás során rábukkantak és megmenekült.)

Tanári narráció

Bruno nem került elő. Se élve, se holtan.

IV. REFLEKTÍV SZAKASZ

Egész csoportos megbeszélés az óra „tanulságairól”, a történet által kiváltott érzésekről, analógiákról (20 perc)

Gondolatindító:

Továbbadnátok ezt a történetet? Miért?

Kinek, hol mondanátok el? Miért? stb.

(A tanár visszakanyarodik az órát indító beszélgetéshez, kérdésekhez.

 

A SZERZŐ-FOGLALKOZÁSVEZETŐ TAPASZTALATAI:

Ezt az órát két csoportban vezettem: diákszínpados középiskolásoknak és drámapedagógusoknak (Nyitott Klub)

A két csoport között a legnagyobb különbség az volt, hogy a diákok gátlástalanabbul és nagyobb bizalommal vetették bele magukat a történetbe. A felnőttek közül sokan már akkor kiszálltak, amikor kiderült, hogy a holokauszt kora a téma.

Fontos különbség, hogy míg a diákszínjátszóknál egy hosszabb alkotói folyamat nyitó foglalkozása volt, a Nyitott Körben egyszeri alkalomként került lejátszásra. Meg kell állapítani, hogy kiszakítva a folyamatból nem életképes a foglalkozás, mert olyan sok kérdést vet fel, amire nem elég 2X45 perc.

A középiskolás csoportban a foglalkozás közelebb vitt a kitűzött célhoz; ahhoz, hogy a regényt kiindulópontként használva színpadi előadást hozzunk létre. A felkínált sokféle konvenció tulajdonképpen kísérlet a történések képbe, szövegbe foglalására, színpadképes jelenet létrehozására. Néhány konvencióval már az első alkalommal majdnem színpadkész jelenetek születtek; ilyen volt pl. a montázs, az improvizált lágerjelenet vagy a család egy napjának bemutatása. A félév során egy-egy konvenciót újra és újra elővettünk. Brunó és az anya, költözéssel kapcsolatos páros improvizációjára például majdnem egy teljes próba épült: újabb és újabb érveket hoztak, többször újrajátszották a beszélgetést, miközben a karakterek mélyítése is megtörtént. A jó érveket, használható karaktervonásokat megtartottuk, rögzítettük. A felnőttekkel ugyanez az improvizáció felületes, esetlen, jellegtelen lett (éppúgy, akárcsak a gyerekeké, még a mélyítés előtt).

A felnőttek közül sokan megfogalmazták, hogy szerencsésebb lett volna, ha a gyerekek már ismerik a történetet, mielőtt játszanak.

A diákokkal végzett munka során több éve tapasztalom, hogy a tanulók az eredeti műveket nem olvassák el. Hiába minden törekvés: „Az olvassátok el ezt a regényt a következő alkalomra” felszólítás teljességgel hatástalan, vagy passzív ellenállást vagy a próbáról való aktív távolmaradást eredményez. A csíkos pizsamás fiú története sem volt kivétel: 16 gyerekből kettő (!) olvasta el ez után a foglalkozás után. A többség megelégedett a játék során kapott történetvázzal, amolyan kiindulópontként, amit szabadon alakíthat.

Az is tapasztalat, hogy ha ismerik az eredeti szöveget, jelentősen korlátozza a kreatív alkotói folyamatot az írói megfogalmazás, mert improvizáláskor a forrásszöveget akarják reprodukálni (persze sikertelenül).

Az éves munka során, kiindulva John Boyne regényéből egy új, önálló, a diákok ötleteire épülő történet alakult ki, melyben azok a dolgok kapnak nagyobb hangsúlyt, amik a gyerekeket érdeklik.

Fontos megjegyezni, hogy a felnőttekkel való játék megtermékenyítően hatott a diákokkal végzett munkára: gyönyörű képi és formai megoldásokat tudtam átemelni a készülő előadásba.

Összegzésként elmondható, hogy a felnőtt csoport fokozott elutasítására nem voltam felkészülve, de ma már látom, hogy a reakciójuk teljesen adekvát volt:

- nem hoztam őket döntési helyzetbe

- nem alakíthatták szabadon az eseményeket

- felnőttként egy gyerek-karakterrel kellett volna azonosulniuk

- nem mélyítettem el a történetet.