1. A látásteljesítmény

A résztvevők körben ülnek. Mindenki megkapja ugyanannak a fotónak egy átalakított, eltorzított változatát, aminek a hátoldalán el tudja olvasni, mely szembetegség okozza a látás ilyen természetű elváltozását, ill. az e betegséggel járó tüneteket. A résztvevők feladata minél részletesebben elmondani társaiknak, mit, hogyan látnak a kezükben tartott képen.

A SZERZŐ MEGJEGYZÉSE: Az óra NYK-ben való tapasztalatszerzés után kiderült, hogy hangsúlyossá kell tenni, hogy a képek mindenki számára láthatóak legyenek: a képek személyenkénti leírásai során is, illetve ha körbeértünk, a képeket a kör közepére helyezve (egymás mellé) még egyszer lehetőségük van a résztvevőknek megfigyelni a „látás különböző változatait”.

A képek bemutatása után összegyűjtjük a látásteljesítményt meghatározó tényezőket: látásélesség, kontrasztérzékenység, látótér nagysága, színlátás, fluktuáló látásteljesítmény, a szem alkalmazkodóképessége.

2. Saját élmény szerzése: a helyiség feltérképezése lehunyt/eltakart szemmel. A cél minél több nem látásos érzékszervi benyomás szerzése.

• Párok alakítása:

A foglalkozás vezetője megmutat egy aláírókeretet, a csoport feladata rájönni a keret funkciójára. Ha kitalálták, egy-egy vezeték- és keresztnévvel ellátott cetlit, egy darab papírt és íróeszközt kapnak, a feladatuk becsukott/eltakart szemmel leírni az adott nevet, majd némán megkeresni azt a személyt, aki ugyanazt a nevet írta le.

A SZERZŐ MEGJEGYZÉSE: A gyakorlat bevezetése során nem hangsúlyoztam eléggé, hogy a párok az íráskép alapján találjanak egymásra, így a leírt nevet hangosan mondogatva keresték egymást. Az is kiderült, hogy ez a feladat nem nagy kihívás ép látású emberek számára, mivel nagyon rutinosan, könnyedén írnak le eltakart szemmel is ilyen rövid szavakat. Az előzetesen gondoltnál jóval jobb eredményen meglepődött a csoport, és a közös gondolkodás az okok felfejtéséről építő, előremozdító volt.

• Látóvezető technikák ismertetése

Karfogás, védő testtartások, falkövetés technikája, szűk helyen való áthaladás, kilincs/széktámla/tárgy megtalálása.

A SZERZŐ MEGJEGYZÉSE: A próbaórán sajnos még nem került bemutatásra az utolsó technika, a tárgyak helyének látóvezető által való megmutatása, így mindegyik párnak egyéni módszert kellett erre kialakítania. Mikor mulasztásomat elmondtam, a résztvevők egyetértettek abban, hogy hasznos lett volna ezt is ismertetnem.

• A megismert technikák segítségével 1 percig a pár egyik, majd a foglalkozás vezetőjének jelzésére a másik tagja lép a vak embere szerepébe.

A gyakorlat a NYK-ben való foglalkozáson nem érte el a célját, mivel a részt vevők többsége nem a hallásos-tapintásos vagy egyéb érzékelhető benyomások felfedezésére, ill. megjegyzésére koncentráltak, vagy legalábbis azok nem kerültek megosztásra a megbeszélés során, inkább „csak” érzelmi benyomásaikról számoltak be. Ez, utólag végiggondolva, nem meglepő, az első élményszerzés során magával a helyzettel való szembesülés is nagy kihívás. A szimulációs gyakorlat során feladatot adni valószínűleg csak később ajánlott.

A következő gyakorlatra nem maradt idő:

3. Szobrok megjelenítése és utánzása

A résztvevők visszarendeződnek a korábbi párokba, majd a gyakorlat elvégzéséhez egy másik párt választanak maguk mellé. A párok egyik tagja egy-egy cetlit kap, rajta egy megformálandó alakkal, mozdulattal (kisbaba, majom, bohóc, futó a rajtnál, imádkozó ember, néptánc közben stb ...). Csukott szemmel megalkotja a szobrot, párjának feladata letakart szemmel „megnézni”, azaz letapogatni, majd lemásolni azt. Ha elkészült, mindketten kinyitják a szemüket és szemrevételezik egymást. Majd a négyes csoport párjai egymás szobrait mintázzák meg, ezzel lehetővé válik a párosoknak saját megoldásuk alaposabb megismerése.